A rádiós piacról, az egyes rádiócsatornák műsorszerkesztési gyakorlatáról (zenei kínálat, reklámok aránya stb.) is feltett szándékunk teljesebb képet mutatni. Az ORTT 2006-ban vált a RadioMonitor Kft. szolgáltatásának megrendelőjévé. A rendelkezésre bocsátott hangfelvételek és az adatbázis komoly segítséget jelent a munkánkban – az utóbbi segítségével például lehetővé vált a rádióadók folyamatos figyelése. Az adatszolgáltatás megtervezése során arra törekedtünk, hogy az általános információk mellett, az egy bizonyos műsorszolgáltató iránt érdeklődők is megtalálják a keresett adatokat. A publikált lekérdezések elsősorban a RadioMonitor által mért műsorszolgáltatók zenei kínálatát, valamint a hirdetések számát, arányát, típusait térképezik fel. (Az információkat a RadioMonitor Magyarország Kft. hozzájárulásával tettük közzé (www.radiomonitor.hu). Az egyes médiumokra vonatkozó, az elhangzott reklámokról és zeneszámokról referáló pontos statisztikákat a szolgáltató kérésére nem publikáltuk, a szenzitív információk megjelenítésére kategóriákat hoztunk létre, amelyek nagyságrendi összevetéseket tesznek lehetővé.)
A RadioMonitor Magyarország Kft. szolgáltatásának célja, hogy stratégiai marketing információkat nyújtson a rádiók, a hirdetők és a zeneipar számára. A termék lehetőséget teremt arra, hogy a megrendelők tájékozódhassanak a médiumok programstruktúrájáról, és figyelemmel kísérhessék, bizonyos elemek (például reklámok, zeneszámok) mikor, milyen módon hangzottak el. A legfontosabb megrendelői célcsoportot a hirdetők alkotják, akik e szolgáltatás igénybevételével bizonyosodhatnak meg arról, hogy a műsorszolgáltatók szerződésszerűen jártak-e el, és valóban a megadott gyakorisággal, illetve a megadott időpontokban sugározták a megrendelt reklámokat. A rendszer képességei túlmutatnak a fent vázolt alkalmazási területen, ezért bonyolultabb elemzéseket is meg lehet valósítani a segítségével.
A szisztéma adatbeviteli oldalán több tucat számítógépes rögzítő egység található, amelyek napi 24 órában, digitalizált állományok formájában tárolják a megfigyelt műsorszolgáltatók programfolyamát. A lefedettség jelenleg a fővárosra, a megyeszékhelyekre, valamint néhány nagyobb városra korlátozódik. A műsorokat egy hangfelismerő rendszer dolgozza fel, és az e módszerrel kapott információkat adatbázisba rendezi, majd ezt később különböző adattisztítási módszerek alkalmazásával ellenőrzik és kiegészítik.
A szolgáltatás segítségével lehetőség adódik a reklámok, reklámkampányok nyomon követésére, a zenei műsorok elemzésére és akár a 60 nappal korábbi archív hanganyagok visszahallgatására is. A RadioMonitor napi rendszerességgel szolgáltat adatokat, 50 rádió teljes műsorfolyamát rögzíti és dolgozza fel.
- ORSZÁGOS RÁDIÓK
-
- Danubius Rádió, 103.3 Mhz, Budapest
- Sláger Rádió, 108 Mhz, Budapest
- Juventus Rádió, 89.5 Mhz, Budapest
- Kossuth rádió, 107.8 Mhz, Budapest
- Petőfi rádió, 94.8 Mhz, Budapest
- BUDAPESTI RÁDIÓK
-
- Rádió 1 Budapest, 103.9 Mhz, Budapest
- Roxy Rádió, 96.4 Mhz, Budapest
- Lánchíd Rádió, 100.3 Mhz, Budapest
- Sztár FM, 102.1 Mhz, Budapest
- Radio Café, 98.6 Mhz, Budapest
- Gazdasági Rádió, 105.9 Mhz, Budapest
- Klubrádió, 95.3 Mhz, Budapest
- InfoRádió, 95.8 Mhz, Budapest
- MEGYESZÉKHELYEN MŰKÖDŐ RÁDIÓK
-
- Pont FM 88, 1, 88.1 Mhz, Budapest
- Csaba Rádió, 104 Mhz, Békéscsaba
- Rádió 1 Békéscsaba (Start Rádió), 88.9 Mhz, Békéscsaba
- Juventus Rádió Békéscsaba, 100.9 Mhz, Békéscsaba
- Rádió FM 95, 95 Mhz, Debrecen
- Radio Max, 106 Mhz, Debrecen
- City Rádió, 95.6 Mhz, Debrecen
- Rádió Eger, 101, 3 Mhz, Eger
- BMC Rádió, 103.1 Mhz, Győr
- Kék Duna Győr, 91.5 Mhz, Győr
- Enjoy Rádió, 91.2 Mhz, Kaposvár
- Kapos Rádió, 99.9 Mhz, Kaposvár
- Gong Rádió, 96.5 Mhz, Kecskemét
- Rádió GaGa Juventus, 96.3 Mhz, Miskolc
- Sztár FM, 103 Mhz, Miskolc
- Gold FM, 102.6 Mhz, Nyíregyháza
- Mediterrán Rádió, 101.2 Mhz, Pécs
- Rádió 1 Pécs, 90, 6 Mhz, Pécs
- Focus Rádió, 100.4 Mhz, Salgótarján
- Rádió Plusz, 100.2 Mhz, Szeged
- Rádió 88, 95.4 Mhz, Szeged
- Fehérvár Rádió, 94.5 Mhz, Székesfehérvár
- Alisca Rádió, 91.1 Mhz, Szekszárd
- Rádió Antritt, 105.1 Mhz, Szekszárd
- Aktív Rádió, 92.2 Mhz, Szolnok
- Rádió 2000, 90.4 Mhz, Szolnok
- Rádió Szombathely, 97.1 Mhz, Szombathely
- Nyugat Rádió Szombathely, 88, 4 Mhz, Szombathely
- Kék Duna Tatabánya, 107 Mhz, Tatabánya
- Radír Rádió, 97.8 Mhz, Tatabánya
- Rádió 1 Veszprém, 94.6 Mhz, Veszprém
- Klub Rádió Veszprém, 90.6 Mhz, Veszprém
- Rádió Egerszeg, 92.9 Mhz, Zalaegerszeg
- N-Joy Zalaegerszeg, 88, 9 Mhz, Zalaegerszeg
- MEGYEI JOGÚ VÁROS
-
- Corvinus Rádió, 104.6 Mhz, Sopron